Recept kategória: mártás, mártogatós, szósz, vegetáriánus receptek
Elkészítés lépésről-lépésre
1. lépés
A tojássárgájával keverd össze a mustárt, sót, fehérborsot, majd a végén a borecetet – ecetet – is. A legpraktikusabb eszköz a majonéz kikeveréséhez egy kis méretű habverő.
2. lépés
Jöhet az étolaj, először szinte csak csepegtetve a keverés közben. Később már önteni is lehet, de tartsuk be a fokozatosságot: – ha már simára keverted a hozzáadott kicsi mennyiségű étolajat, akkor jöhet csak hozzá a következő adag olaj! Viszonylag gyorsan homogénné lehet keverni a habverővel és már jöhet is a következő adag olaj. A fele mennyiségnél már szépen kiadja a várt állagot, nehezedik a keverés is
Kb 5-10 perc egy dl olajat belekeverni,
3. lépés
A szép fényes és homogén krémhez a végén keverjük hozzá a citromlevet, vagy a citromlé helyett fehér bort használva. Ez a savanyú összetevője, ettől kissé lazul az állaga, de nézd csak meg a feltöltött fotómat, akár tányéron is simán megáll.
Hozzávalók
- 1 darab tojás sárgája
- 1 kávéskanál mustár
- 1 kávéskanál fehér borecet
- 1 kávéskanál cukor
- 1 kávéskanál só
- ízlés szerint őrölt bors
- 1 dl étolaj
- 1 evőkanál citromlé

Nem baj ha nincs itthon majonéz! Eccerűen elkészíthető, többnyire átlagos alapanyagokból. A házi majonéz alapanyagai – tojás, étolaj, ecet, só, bors, citrom vagy bor :-) – többnyire minden háztartásban megtalálhatóak, így nem kell külön sem bevásárlás hozzá. Az étolaj legyen hazai napraforgó étolaj, az ecetek közül a legjobb a fehér borecet, de a klasszikus ecet is megfelelő. A citromot helyettesítheted fehérborral, de csakis minőségi bort használj. Mindenből csak egy apró mennyiség kell hozzá, érdemes ezért a jobb minőséget választani, abba beruházni egyszer-egyszer, több ételnél is meghozza a kellemes hatást :-)
A kész majonéz sokoldalúan felhasználható, a tartármártáshoz pl kb kétszer ennyi tejföllel szoktam higítani, megerősítem a majonéznél leírt ízesítést, fűszerezést és már kész is.
Friss tojással érdemes kezdeni, egyedül csak arra kell nagyon odafigyelni, hogy az olajat apró részletekben kell hozzákeverni, egyéb nehézsége nincs is. Állj neki és menni fog!
Vigyázat! Ha egyszer elkészíted ezt a házi majonézt, többet nem fogod keresni a kész majonézt az üzletek polcán, ez annyira finom :-)
Nem elég eccerűek a receptek?
Hasonló Eccerű receptek
Csinálnék valami eccerűt
Olvass bele írásainkba is
Milyen mosogatótálcát válassz, ha sokat főzöl?
Aki rendszeresen főz, pontosan tudja, hogy a mosogató környéke a konyha egyik leginkább igénybe vett része. Nem csak az edények miatt, hanem a folyamatos kézmosás, alapanyag-előkészítés, öblítés miatt is. Egy rosszul megválasztott mosogatótálca ilyenkor naponta [...]
Milyen előnyei és hátrányai vannak a beton felületeknek egy konyhában?
Talán nem is gondolnánk, de a beton egyre gyakrabban jelenik meg a konyhákban, nem csak ipari vagy loft jellegű terekben, hanem hétköznapi otthonokban is. Elsőre sokaknak szokatlan választás, mert inkább külső burkolatokhoz vagy szerkezeti elemekhez [...]
Konyhai dugulás: hogyan előzd meg, és mikor hívj szakembert?
A konyha a ház szíve, itt főzünk, sütünk, kávét készítünk, vendégeket látunk el finom falatokkal. A mindennapi ételkészítés központja azonban könnyen válhat bosszúság forrásává, ha a mosogató lefolyója eldugul. Egy lassan lecsorgó vagy teljesen elzáródott [...]