Csirkemell trilógia
Egy téli vasárnap délután a fagyos szél, és a mínusz tizenegy fok az otthon melegét minden másnál vonzóbbá tette. Sötétedett. A tűzhely hívogató melege, meg a főzés ötlete mint hasznos, és szükségszerű időtöltés, fellelkesített. Aztán telt fényű száraz vöröset töltött a szép ívű borospoharakba. Ugyanez a lendület libbentette le a folpackot a csirkemell filéről, hogy az aztán előre nem sejtett, több folytatásos regénnyé, akarom mondani vacsorává lényegüljön át.
A csirkében az a jó, hogy hús, de nem túl karakteres, jól illik hozzá a mediterrán temperamentum bazsalikomos-paradicsomos-kakukkfüves zamata. Vagy India bátor curry, és még bátrabb fahéj-kömény-gyömbér hangulata. De a magyaros fűszerezés, vagy valami nem tradicionális fűszerkombináció is. Mi lenne, ha a nemrég neten talált izgalmas hangzású Jalousie receptbe bűvölnénk bele a csirkét? Wow, pont ilyen lesz, mint a tetovált lány blogjában, látod?
Válasz helyett a csirke apróra kockázva pirult füstöltsonka kockák és póréhagyma karikák mellett a serpenyőben. Fűszeres illatok csaptak fel, és a fagyos szél fütyülését halk sercegés tompította. Répa és zellerszár kockákat is pakoltunk a mi tésztaköntösös csirkénkbe, hogy legyen már vidám és tavaszváró is egyben. Pláne, mert volt itthon répa, és szárzeller. Só-bors-fokhagyma, keverés, sercegés, kész. Ha kicsit kihűlt, mehet majd bele a reszelt sajt, és a tojás!
A csomag leveles tésztánk kitekeredett az asztalon, de aztán erjedt szaga azonnal hulladékká avanzsálta. Hiába hazudta a csomagolása, hogy még két hétig jó. Bakker! A leendő tésztaköntös a kukában.
No, mi legyen? Főzzünk hozzá rizst, és kész?
A testes bor apró kortya illat-ízmámorként varázsolja el az érzékeket, az alkohol pedig nyújtja az időt, és oldja a más feladatok teljesítésének kényszerét. Inkább csináljunk belőle zöldséges-sajtos csirkefasírtot! Így hát az első vacsora ötletét továbbvitte a hozzáreszelt sajt, egy kis késes aprítógépes átméretezés, és a tojás, ami majd összetartja a fasírtokat. Formázás, pár csepp olaj a serpenyőbe, és az oldalanként négy-öt percnyi meghitt sercegés tovább oldotta a hangulatot, terápiás jelleggel feledtetve a hétköznapok rohanásának stresszét. Szóval, jóféle időtöltés volt.
Kész. Legyen mellé krumplipüré?
Emlékszel a polpettire? Mennyire imádtam abban a régi étteremben azt a bolognaira pakolt, almával-sajttal töltött panírozott álmot! Mi lenne, ha csinálnék egy nagyon mediterrán paradicsomszószt? Főznénk mellé spagettit –ja, az nincs itthon-, akarom mondani piacon vett, szögletes spagettire hasonlító házitésztát. Az még egy tésztafőzésnyi idő. Hm?
A vízforralóban zubogó, majd a lábasban tovább gyöngyöző víz vette át a hangtompító szerepét, ami a zord időjárás feledtetését illeti. A serpenyőben máris illatozott a dobozos paradicsomszósz a beleszórt kakukkfűtől, borsikafűtől és a gerezd zúzott fokhagymától. Két deci borom fele is megvárta a vacsorát, így kérdés sem fért hozzá, hogy most már kész, megállunk, és megesszük, amit főztünk. Ebben a szándékunkban az illatokra éhes kíváncsisággal érkező gyerekek is megerősítettek.
Koccintottunk, és nyugtáztuk, hogy ízlik nekik, amit az emlékeink és a véletlenek érdekes sodrása ma este a tányérjukra ihletett.
Somogyi Eszter írása. Ha te is összedobnád, itt találod a receptet: Zöldséges-sajtos csirkemell fasírt paradicsomos tésztával.
